Második lépés - A focipálya

Sziasztok! Itt vagyunk a második résszel is, reméljük ugyanúgy elnyeri a tetszéseteket, mint az első.
Köszönjük a 5 feliratkozót! 

Aoi és Dorothy

 

 Második lépés - A focipálya 

 

Másnap reggel szó szerint félholtan keltem. Éjjel rosszul aludtam, rémálmok gyötörnek iskolai évzáró óta. Bizonyára túl meleg volt.

Mikor nagy nehezen ki kászálódtam az ágyból, lementem a konyhába és szomorúan fedeztem fel, hogy kaja sincs itthon, illetve anya és apa sincs. Szóval visszamentem a szobámba, felöltöztem, és elindultam a boltba. Igen, ennem kell kakaós csigát, az általában megnyugtat, és remek reggelinek minősült az utóbbi időkben is. Kikanyarodom az utcánkból, be a foci pályának az utcájába, ami mint mindig, ki volt halva. Egy valamit kivéve: a focisták most is ott tették az agyukat, főleg most, hogy nyár végén liga. Amikor egyre közelebb értem a focipályához, megláttam egy ismerős alakot. Éppen egy gólt rúgott be, majd a csapattársaihoz futott és mintha tényleg egy igazi meccsen lennének, egymásra ugrottak, így fejezték ki örömüket. Ismerős volt nekem a fiú, mintha már valahol láttam volna... Ah, de nem mehetek közelebb, utálom a város csapatát! Engem találtak meg szekálásuk közepének. Már, ha van ilyen... Azt nem értem, ha az iskolában nem tesznek megjegyzést a súlyomra, arcomra, akkor ők kiknek hiszik magukat, hogy engem disznózzanak le?!
Felhúzott orral baktattam tovább, próbáltam nem foglalkozni velük, és oda se nézni. Ám ezt a tervem egy ismerős hang érzés nélkül meghiúsította.

- Frida, itt! - hallottam meg Ákos hangját. Boldogan a pálya felé kaptam a fejem, a fiú a zöld füvön ült, egy energiaitallal a kezében. Fehér, városi meze volt, térdig érő, fekete zoknival, térdvédővel és fehér csukával. Fekete hajába beletúrt, ami kissé vizes volt az izzadságtól. Kék szeme ragyogott a fáradtságtól, fehér bőrre pedig szinte vakított a napsugarai miatt.

- Szia! - integettem neki hevesen. Intett, hogy menjek oda, de pár fiú észrevett, és egyből kitört belőlük a gúnyos nevetés. Aj, egyszer úgy bemosnék nekik egyet, de úgy!

- Ákos, honnan ismered Mangalicát? - kérdezte a szőke, név szerint, Bálint. Szőke hajához passzolt a klasszikus kék szem, izmos, kocka has, amit erőszeretettel mutogatott minden edzésük után, ahogy most is. A megszólításra szégyenkezve lehajtottam a fejem, és már haladtam volna tovább, de a válasz megütötte a fejem.

- Kiről beszélsz? - Hangjában érezhető volt az értetlenség, amire akaratom ellenére is vissza kellett néznem.

- A Tehénről - biccentett felém a fejével. A fiú felém nézett, majd elmosolyodott. Most kinevetett, komolyan...? Nem elég, hogy ellopta a bokrom, a búvóhelyem, de még ki is nevet!

- Fridát - mondta Krisztián. - Honnan ismered? - vonta fel a szemöldökét. Bokrom megvonta a vállát, és elvigyorodott. Ó, csak ezt ne! Bármit, csak az ilyesfajta vigyorokat ne!

- Egy meccsen mellém ült, és megettem a hotdogját - mesélte a kitalált sztoriát, mire a többiek jóízűen felnevettek.

- Még olyankor is eszik! - mutatott rám nevetve a szőke, mire én lesütöttem a szemem. Egy: ez nem is igaz, kettő:semmi köze, három: mindjárt bemosok neki egyet! Hogy lehet valaki ennyire genyó?! A focisták utálatosak, bele kell törődnöm. Sőt, az összes fiú az! Hm, lehet leszbikus leszek... - gondolkodtam el, majd gyorsan el is vetettem a gondolatot. Semmi bajom velük, félre nem értsen a világ, de engem inkább az olasz, jóképű, izmos férfiak vonzanak. Ó, olaszok! - álmodoztam, ám ezt is megzavarta a további nevetésük, és Mangalicázásuk.

- Ide figyelj, tejszínhabhajú! - mutattam Bálintra, mire mind abba maradtak. Ez az, megijedtek tőlem. Sajnos az örömöm nem tartott sokáig, újra röhögni kezdtek, és most azon, hogy még a hasonlataim is ételek. Teljesen lefagytam. Tudják, hogyan kell az ember lelkébe gázolni... Már pedig kezdtem abban reménykedni, hogy mindenki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Erre pedig feltűnik egy rohadt focista és az unokatestvérem, Niki, aki a legnagyobb ribanc Fejér megyében. Természetesen tudom, hogy miért is szekálnak: csak nő az egójuk, és menőbbnek érzik magukat, ha egy súlyos lányt az őrületbe kergetnek azzal, hogy a képébe röhögnek, és összetörik belülről. Mert ja, ez igen menő...
Szipogtam egyet, mivel hát rosszul esett, utána pedig fogtam magam, és elmentem a boltba. Vettem magamnak egy chipset, kakaós csigát, kólát, fantát, na meg a kedvencemet: mini pizzát. Félve, kavargó gondolatokkal pillantottam be a pálya utcájában: üres volt, szóval ők már hazamentek. Újult erővel indultam neki az utamnak, bal kezembe a teli szatyort lengetve. Hazamegyek, leülök tévézni, és nassolok. Igen, ez lesz a tökéletes délután ezek után!

- Frida! - hallottam meg egy hangot magam mögül. Nem hiszem el! Nem akar leszállni rólam?! - pillantottam hátra. Mosolyogva integetni kezdett, én pedig hirtelen jött ötlettől szaladni kezdtem. - Mi van?! - hallottam értetlenkedését, majd azt, hogy utánam eredt. Ez hihetetlen! Én akarok a nyolcvan kilómmal legyőzni egy focistát?! Hát, hajrá, Frida! - szurkoltam magamnak, ám mielőtt bekanyarodhattam volna az utcánkba, ő elém került. - Szia - vigyorgott rám.

- Szia... - motyogtam besértődve.

- Haragszol? - mosolygott rám, kisfiúsan kedvesen. Megráztam a fejem, hiszen tényleg nem őrá haragudtam, hanem inkább a csapattársaira. - Akkor nem jössz át? - vigyorodott el. Meglepődve felnéztem rá: még egy fiú sem hívott el sehová. Azt hiszem, mégsem olyan rossz ez az Ákos gyerek - gondoltam mosolyogva, majd a saját lakásom helyett az övéjükbe mentem fel. Kezdődik a nyár!

Első lépés - Bokor hiány

Sziasztok! Végre meghoztuk az első fejezetet, reméljük tetszeni fog nektek :)
Ps. Írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel ^^

Aoi és Dorothy

Első lépés - Bokor hiány 

Egy labdát fogott a kezében, azt nézegette. Szőke, válláig érő haja oldalra volt csatolva egy rózsaszín, virágos hajcsattal, hosszú szempillái remekül kiemelték zöld szemeit, a nyár miatt a szeplői csak jobban előjöttek, és amint engem meglátott felnevetett. Felállt, megigazította fehér atlétáját, farmer rövidnadrágját, majd nemes egyszerűséggel a pöttyös játékot a fejemnek dobta. Ó, már csak az unokatesóm hiányzott, Niki…

- Mit keresel itt? – tértem egyből a lényegre. Nem akarok vele veszekedni, nincs meg hozzá a kedélyállapotom.

- Anyád mondta, hogy jöhetek - mondta flegmán. Én pedig beviharoztam a házba anyához.

 - Anya! - ordítottam. - Miért? Miért kell itt lennie? Miért engedted, hogy eljöjjön? - kérdeztem lejjebb véve a hangerőt. Niki gúnyosan vigyorogva csörtetett utánam, anyám pedig nem értette, mire ez a nagy felkelés szeretett unokatestvéremre, amikor régen annyira jóban voltunk. Épp ez az, csak voltunk, azóta egy ribanc lett, aki mindig azzal piszkál, hogy nézek ki. – De anya, én nem akarom – nyafogtam tovább.

- Frida, légy már kicsit érettebb! – szólt rám. - Hogy lennék már érettebb? Hm? - kérdeztem. - Mindig szekál a kinézetem miatt! - vettem feljebb megint a hangerőt.

 - Nem a barátnőddel beszélsz, kisasszony! - emelte meg ő is a hangját. Hitetlenül fújtam egyet, és inkább csapot-papot ott hagyva, felszaladtam a szobámba. Nem, nem fogok én egy légkörben lenni egy olyan idióta csajjal, mint Niki! Az ki van zárva! - ültem le a piros babzsákomba. A szobám olyan, akár egy átlagos gyereknek: falaim narancssárgák, a jobb oldali fal mellett helyezkedik el az egyszemélyes ágyam. Azzal szemben van a tévé asztalom, rajta a tévével. Azzal párhuzamosan a másik falnál található az íróasztalom, gurulós székkel, az ajtóm mellett pedig van a szekrényem. Ennyi, semmi hifi-torony meg mit tudom én... Felnéztem az ágyam fölötti részre. Egy kép volt ott a Velencei-tóról. Meg van! Elmegyek oda és elfelejtek mindenkit, de legfőbb képen anyát és Nikit. Felálltam, kimentem a szobámból majd a házból is. Tuti, észre sem vették, hogy eljöttem - sóhajtottam, amikor a parthoz értem. A strandon szokásosan tömeg volt, ezért inkább nem ott ültem le. Volt egy búvó helyem, amit eddig senki nem talált meg, csak én. A parttól nem messze, egy kis bokorszerű, amibe, ha bebújsz, gyönyörűen látod a vizet, de téged senki nem lát, ezért is szerettem oly' nagyon. Feltűnéstelenül a bokorhoz osontam, vagyis... Oda, ahol lennie kellett volna, de helyén valami mást volt. Pontosabban, valaki más... Fekete haja fel volt zselézve, szemeit egy zöld pilóta napszemüveggel védte. "M" alakú ajkai egy rágót pusztítottak, fehér bőrén a napsugarak megtörtek, ami kissé megvakított. Egy zöldes atlétát viselt, barna halásznadrággal és strandpapuccsal. Ott álltam előtte, ő egyenesen engem nézett, mintha csak valami érdekes volna rajtam. Aztán pár másodpercig gondolkoztam. Mit mondjak neki? „Csá, ez az én helyem húzz el.” Mit csináljak? Fussak el, vagy talán üljek be mellé? Nem tudtam mást csinálni, megszólaltam: - Szia - köszöntem végül.

 - Helló - vette le napszemüvegét, így feltárva elém égkék szemeit. Elbambultam, bámulatos számpár, annyi biztos. Gyorsan észhez tértem, majd toporogtam még egy picit, azon agyalva, mit is mondjak.

- Itt volt egy bokor - kezdtem a nagyon izgalmas témát. Felnevetett, amitől édes gödröcskék jelentek meg az arcán.

- Ja, volt - mondta válaszul. Úgy tűnik, nem partner a "Derítsük ki, hová lett a bokrom" tevékenységemben...

- Itt volt, amikor ide értél? - kérdeztem.

- Nem tudom, itt volt? - kérdezett vissza pimaszul.

- Elméletileg... - néztem zavartan oldalra. Ismét felnevetett, majd megrázta a fejét.

 - Itt nem volt semmi - nézett még mindig engem. Ne nézzen már! Annyira hülyének érzem magam...

- De tegnap... - próbálkoztam volna még, de a szavamba vágott.

- Nem volt itt semmi, amikor ide jöttem - ismételte el.

- Te mikor jöttél ide? - kérdeztem meglepődve, mert tegnap sem látta, szóval itt volt. Lehet, hogy itt aludt?

- Tegnap este érkeztem a nagybátyámhoz a liga miatt – húzódott arrébb, majd megpaskolta maga mellett a füvet. - Ülj le, megvakulok - hunyorgott, mivel a nap pont a szemébe sütött.

- Az jó. És hol lakik a nagybátyád? - Visszavette a napszemüvegét, és tovább figyelte a csillogó vizet.

- Nem messze innen van a nyaralója. Azt mondta, köszönjek majd be a szomszédhoz, de... Szóval kint ült valaki, akinek nagyon taszító kisugárzása volt - nevetett fel.

 - Ez érdekes. Nálunk is ültek a füvön és egy nyaraló van mellettünk - gondolkoztam. - Talán... - Nem, az nem lehet. - A nagybátyád a szomszédunkban lakik - mondtam ki végül. Újra levette a szemüveget, és kitágult pupillákkal nézett egyenesen az én szemembe.

 – Most csak hülyülsz – vigyorodott el.

- Nem, komolyan - mondtam.

- Ezt a sors akarta - kezdett el szakadni. Lehet. Lehet, hogy a sors akarta, hogy eljöjjön Niki hozzánk, hogy anyával összevesszek, hogy meglássam a képet az ágyam fölött, hogy kijöjjek ide. Lehet.

 - Igen, ez biztos az - nevettem fel én is. Letörölte a nevetéstől kicsorduló könnyét, majd ismét felém fordult.

- Mondd csak, mi a neved? - Én Fehér Frida vagyok - mutatkoztam be.

 - És te? - Kisfaludy Ákos - nyújtotta a kezét, majd egyből vissza is rántotta. - Jaj, ne haragudj.

- Miért haragudnék? - kérdeztem.

- Csak fiúkkal illik kezet fogni, lányokkal nem - magyarázta.

- Ja, semmi baj - mondtam.

– Figyelj, nekem mennem kell - mondta. - Jó, megyek én is. Nem váltunk el egész úton (én gondoltam, hogy nem fogunk, mert még mindig abban a tudatban voltam, hogy ő a mellettünk lévő hotelben lakik most), ezért beszélgettünk a zenei ízlésünkről, a kedvenc filmjeinkről megy ilyenek. - Hát én ebben a hotelban lakom - állt meg hirtelen Ákos.

 - Én pedig ott - mutattam a házunkra ami a hotel mellett volt.

Prologue

Letöröltem a gyöngyöződő homlokom. Hihetetlen, az évzárót persze, hogy a legmelegebb napra rakták! Körbe néztem, nem egyedül dögledezem. Az összes diák olyan állapotban volt, akárcsak én, annyi különbséggel, hogy engem a zsírpárnák is melegítettek. Régebben még nem volt semmi gond a külsőmmel, amióta általánosba az osztályom engem talált meg szekálásnak a középpontjának, azóta vagyok ilyen. Bánatomban minden este a hűtő vigasztalt, mivel az összes barátom hátra hagyott. Szerencsémre egy remek gimnáziumba vettek fel, ahová nehéz bekerülni, ezért az osztályból csak én jöttem ide. Itt tiszta lappal kezdtem, és mindenki elfogadott. Nem mondom, hogy népszerű lettem, mert nem, csupán lettek barátaim, és nem ítélnek el a kinézetem miatt.Az igazgató több, mint két órában le is darálta az ötven oldalas rizsáját a tanévzáróról, majd mehettünk is. Szüleim az iskola előtt vártak, majd onnan padlógázzal haza is mentünk. Otthon egyből a szobámba szaladt átöltözni, mivel az ünneplői teljességgel megfojtott.
- Elmentem fagyizni! - kiabáltam el magam, amikor kiléptem az ajtón. Anya visszakiabált valami okét. Biciklire pattanva hamar odaértem, és szerencsémre egy legjobb barátnőm üldögélt kint a fagyiját eszegetve.
- Szia! - intettem neki. Visszaintett, én vettem gyorsan egy fagyit, és visszasiettem hozzá. Boldogan odahajolt hozzám.
- Új fiú érkezik a telepre - ujjongott Bia. A kis pasizó gép! Hát, nem is csodálom, tökéletes teste van, válláig érő, szőke haja, zöld szeme, és remek stílusa! Teljes mértékben az ellentétem.
- Ki? - nyaltam bele a fagyimba.
- Egy focista - olvadozott tovább. Ezután egész végig az új fiúról dumáltunk, be nem állt a szánk, mindenféle sztorikat kitalálva, hogy milyen lesz majd vele. Aztán kicsit késő lett, ezért hazaindultam. Amikor hazaértem, teljesen lefagytam, valaki ült a pázsitunkon...